Egy profi újságíró mindig tart némi távolságot maga és az interjúalanya között. Egy profi ferihegyi viszont nem kell, hogy elfogulatlan kérdező legyen, ha egy másik profi repteressel, malévossal beszélget. Különös könyvet tart a kezében az olvasó: az, ami mondandójának lényege, alig hangzik el, mégis tulajdonképp mindenki erről beszél a szereplők közül, a forgalmistától a vámosig, a műszaki főnöktől a navigációs tisztig. Sok ezer ember munkájának, életének lényege volt, amikor felszállt egy gép, és amikor lepörögtek a hajtóművek.

Van, amikor a megszűnt légitársaság ügyeire kíváncsi, fürkész riporter azt mondaná: te jó Isten, itt kezdődne az igazi riport. De aki nyílt szívvel fogadja be ezeket a lapokat, legyen egykori munkatársa az egykori cégnek, vagy csak kívülálló érdeklődő, az hamar megérzi, itt másfajta titkokról van szó, nem azokról, amikről akár a bulvárlapok, akár az oknyomozó riportok igyekeznek beszámolni.

Veréczi Frick Zsuzsa egykori kollégáival és kolléganőivel társalog, a rakodóval és a vezérigazgatóval, a pilótával és az informatikussal, a rampással, a légiutaskísérővel és a gépkocsivezetővel. A nagy titok tehát, amit ezekből a beszélgetésekből megérthetünk: miért volt más világ a repülés és a repülőtér a hetvenes-nyolcvanas években.

Most is létezik Ferihegy és most is fel- és leszállnak a repülőgépek, de az biztos, hogy valami nagyon megváltozott, és nem is csak 2012 februárja, a fekete péntek óta. Erről a változás előtti világról érdemes beszélgetni, akár – miért ne vállalja a szerző – nosztalgiázni róla, hogy megmaradjon. És megnyíljon a reptéren és a Malévon kívüliek számára is.

„Jelent meg könyv pilótákról, légiutaskísérőkről, de én szerettem volna egy olyan könyvet megjelentetni, ami megmutatja, hogy milyen sok ember munkája szükséges ahhoz, hogy a repülőgép biztonságosan elinduljon. Szeretnék bepillantást engedni a különféle szolgálatok munkájába, akiket a nagyközönség – természetesen – a legritkább esetben ismer. Szeretném megmutatni, hogy a 70-es, 80-as években milyen sikeres, európai, egyes területeken világszínvonalú vállalat dolgozói voltunk. Hogy ez nosztalgiázás? Igen, az is. Nekünk a fiatalságunk volt, de ez a mi szerencsénkre egybeesett a magyar polgári légiközlekedés fantasztikus ütemű fejlődésével.”